A gyrosra kicsit sokat kellett várni mert nagy a forgalom. Amint a kép is mutatja, emberes az adag és az alapanyagok frissek pedig jóval ebédidő után voltam. A hús különleges fűszerezése a szószokkal nagyon jóóó!
Most voltam először de biztosan nem utoljára”
Mirtill Racz
“Isteni gyrost kaptunk, szerintem Budapest egyik legjobbja. Az étterem tiszta volt, a dolgozók pedig nagyon kedvesek.
Visszatérünk!“
“Nagyon finom volt minden amit ettünk,
nem volt száraz a hús mint a legtöbb helyen, jól eltalát fűszerezése volt.
A hangulata is megnyert minket és ami számunkra még fontos, hogy tiszta is volt ami valljuk be a legtöbb helyen már nem fontos a szolgáltatónak.
A személyzet nagyon kedves volt.”
“Legjobb gyros Budapesten!
Mindig friss minden, szívvel lélekkel működtetik a tulajdonosok a helyet, ez manapság ritka az ilyen jellegű éttermeknél. ☺️”
“Nagyon finomak és frissek az alapanyagok, standard görög kaják, de fullos minden. Angolul perfekt beszélnek a pultban. Az egyetlen probléma, hogy kevés a hely, de meglepően pörög a közönség!”
“Igazi kis gyöngyszem ez a hely. A hely kicsi a kaja meg nagyon finom!”
Gergely Bak
“Nos többször mentem már el az Apollonia mellett de mivel nagyon finom gyrosra vàgytam gondoltam beugrom egy tàlra. Nagyon kellemes,tiszta hely. Kedves hölgy a pultban,sürgő-forgó srácok a konyhàban. Gyrostàl és egy barackos tea. Nagyon hamar elkészültek. Nagyon finom volt az étel és nagyon gazdag volt húsban. Egy nagyon jó választás volt az Apollonia!”
“Pillanatok alatt elkészülö finom gyros tálat ettem, a kis adagot választva is jól laktam.kedves gyors kiszolgálás,finom étel, abszolút korrekt áron. A Thököly úton lévő pár asztallal , melyek teljesen tiszták, minimális “kerthelyiség” hangulatot sikerült teremteni.”
“Betértem egy ebédre, rendeltem egy gyros tálat. Hangulatos kis hely, mosdó tiszta, Kedves pörgős kiszolgálás, ízletes, gusztusos és nagy adag. Legközelebb is meglátogatom. ✌️ 4* ot adtam elöszőr, (mert ugye mindig van feljebb 😉). de mégis 5* lesz mert a méretéhez képest minden frankó volt.”
Attila V
“Nagyon hangulatos a hely, az ételeik ízletesek, jól fűszerezettek, egy szóvan finomak, DE NAGYON. Számomra a top 3 kedvenc gyrosozók között van”
“Isteni gyros, szuper kedves kiszolgálás, tiszta & hangulatos étterem. Imádom hely! Nagyon sok home office dolgozós napom mentették meg a gyros tálukkal már.”
“Minden 5*! Görögországi nyaralás óta nem ettem ilyen jó gyrost. 🥹 3x rendeltem mar egy hét alatt, nem tudom megunni. Mindenkinek ajànlom!”
“Többször is jártunk itt, nagyon hamar a kedvenc gyrosozónká vált. Friss alapanyagokból készül az étel, fogyasztása után nem érzi magát kellemetlenül eltelve az ember, mint sok más gyorskajáldában, kiváló az ár-érték arány. A kiszolgálás kellemes, pontos, családias és lélekkel teli, a hely tiszta.”
Minden jog fenntartva! © 2026 Apollonia Greek Gyros Kft.
No products in the cart.
Címünk:
1076 Budapest, Thököly út 13.